logó Gebemester
Vízvezeték szerelő, gázszerelő, fűtésszerelő

Mosogatógép bekötésnél


Jó, ha kéznél van a szaki száma

Mosogatógép bekötése szerelő nélkül is mehet, de jó, ha kéznél van a szaki száma

Kétféle ember van. Az egyik még soha nem használt mosogatógépet, de végre elhatározta, hogy vásárol egyet, mert időt szeretne megtakarítani a mosogatás gépesítésével, illetve spórolni akar a vízhasználattal is. Persze az is egy szempont lehet a döntésnél, hogy egyszerűen elege van a kézi mosogatásból, az abból fakadó bőrszáradásból és a körmei letöredezéseiből.

Telefon +36 30 949 2052 / hívható 8 órától (ünnepnapokon is).

A másik ember régóta használ már mosogatógépet, olyan régóta, hogy egy készüléket már „el is használt”, ezért úja akar vásárolni a kiszolgált régi helyett. Esze ágában sincs visszatérni a kézi mosogatáshoz, ezért alig várja, hogy újjal pótolhassa a meghibásodott régi készüléket.

A kétfajta emberben van azonban valami közös: mindketten azt határozták el, hogy szerelő nélkül oldják meg az új mosogatógép bekötését.

Az első feladat a mosogatógép helyének a kijelölése. Áramforrásra, vízforrásra, vízleeresztőre a közelben lesz szükség

Nyilvánvalóan könnyebb helyzetben van, akinek volt már dolga mosogatógéppel, hiszen nagy valószínűséggel ugyanoda helyezi el a készüléket, ahol az előző volt. Bár az is lehet, hogy a korábban különálló berendezésnek új helyet keres a konyhaszekrénybe illesztve. Lényegében ugyanis ez a két lehetőség kínálkozik, amikor helyet keresünk a mosogatógépnek. Manapság a legtöbben azt célozzák meg, hogy a készülék a konyhaszekrénybe illesztve találja meg a helyét. Ez azért is praktikus döntés, hiszen így minden bizonnyal „kéznél lesz” az a három csatlakozási hely, amire szükség van a mosogatógép bekötésnél.

  1. Áramforrás, azaz konnektor. A mosogatógép elektromos csatlakozóval van ellátva, tehát bekötésnél csak arra kell figyelnünk, hogy legyen a közelben egy dugalj, ahová azt bedughatjuk. Fontos, hogy ne használjunk hosszabbítót!
  2. Vízforrás, azaz csatlakozás a vízvezetékhez. Amennyiben a meglévő kézi mosogató közelében helyezzük el a berendezést, nem lesz túlságosan nehéz feladat a vízbekötés. Léteznek ugyan olyan mosogatógépek, amelyek meleg vizet használnak, de ezek a ritkábbak. A legtöbb készülék gyári csővezetékét a hideg vizes rendszerhez kell csatlakoztatni. A művelet nem is olyan bonyolult, szerelő nélkül is könnyen elvégezhető. A vízkiállás befolyó vezetékére egy menettel ellátott hollanderrel egyszerűen feltekerhető a mosogatógép bevezető tömlője. Itt el kell helyezni egy gumi tömítést is a csepegés megelőzés érdekében. A vízkiállás szabvány szerint készül, így kompatibilis a hollanderrel, tehát biztosan ráköthető a mosogatógép befolyó tömlője.
  3. Szennyvízelvezetés, azaz a vízleeresztő bekötése. Ez se okozhat problémát, hiszen adott a mosogatógéphez gyárilag beszerelt tömlő és a kézi mosogatásbál használt tál alatt megtalálható szifon. A mosogatógépet úgy kell elhelyezni, hogy a tömlő elérjen a kivezetéshez. A mosogató szifonnak rendelkeznie kell egy mosogatógép csatlakozóval. Ehhez kell csatlakoztatni a kifolyó tömlőt egy csőcsatlakozóval, illetve bilinccsel. Fontos azonban, hogy megnézzük, ki van-e lyukasztva a szifon a mosogatógép csatlakozásnál, tehát át tud-e áramolni rajta a víz. Előfordulhat, hogy a szifon nincs kilyukasztva, azonban ki van könnyítve, hogy egyszerűen átlyukaszthassuk. A vízleeresztő kiállásra tehát bilinccsel lehet rögzíteni a kivezető tömlőt. A tömlő rátekerése a végre az óramutató járásával megegyező.

A család létszámához érdemes méretezni a mosogatógépet, ami lehet szűkebb vagy szélesebb kivitelű

Mielőtt azonban túlságosan előreszaladnánk a mosogatógép bekötésének ismertetésével, pár gondolat erejéig menjünk vissza a készülék megvásárlása előtti úgynevezett tervezési időszakhoz. Említettük ugyan, hogy a mosogatógépnél kétféle elhelyezést szoktunk alkalmazni – szabadon álló vagy szekrénybe illeszkedő megoldás -, de a készülék méreteiről még nem ejtettünk szót. Pedig ez is fontos.

A hazánkban forgalmazott mosogatógépek általában 60 vagy 45 centiméter szélességűek. Hogy melyiket érdemes választani, azt a család létszáma dönti el. Kis család, szűkebb készülék, nagyobb család, szélesebb berendezés – ez az elv. A mosogatógépek mélysége 60 centiméter, a magasságuk általában 85 centiméter. Ezeket a mosogatógépeket tehát el lehet helyezni szekrényben vagy szabadon állóként.

A beépíthető mosogatógépeket mindenképpen be kell helyezni a bútorba, tehát fontos, hogy tisztában legyünk a méreteikkel, hiszen „kompatibilisnek” kell lenniük a meglévő konyhaszekrénnyel. (Persze az is előfordulhat, hogy egyszerre történik meg az új konyhaszekrény beszerelése és az ugyancsak új mosogatógép bekötése. Ez szerencsés helyzet, hiszen a szekrény és a készülék könnyebben egymáshoz méretezhető.)

A mosogatógép bekötésnél figyelnünk kell a készülék beszintezésére is. A gyártók manapság ebben is sok segítséget adnak a leendő tulajdonosoknak azáltal, hogy a berendezés alatt úgynevezett szintező csavarokat helyeznek el. Hol vannak ezek?

Általában a mosogatógép külső, elülső oldalán alul van két darab műanyag menetes csavar, amikkel a front, azaz az elülső oldali magasság állítható be. Pár éve a gyártók bevezettek egy új eljárási módot is, amivel a hátsó láb magassága állítható be. Ez az állító csavar azonban némiképpen el van rejtve, tehát meg kell keresnünk. Ezek a menetes csavarok egyenes vagy csillag csavarhúzóval, esetleg imbuszkulccsal állíthatóak a megfelelő magasságig. Vízmértékre is szükségünk lesz a helyes beállításhoz.
Mosogatógép

Hat szempont, amire figyelni kell a mosogatógép megvásárlása előtt

Most pedig vegyük át pontokba szedve, mire is kell odafigyelni, ha akár „kezdőként”, akár gyakorlott mosogatógép használóként új készülék beszerzésére és bekötésére vállalkozunk.
  1. A mosogatógépek ma már szinte nélkülözhetetlen kellékei a konyhának. Beszerzésük előtt fontos szempont lehet a víztakarékosság és az általuk megspórolt idő. A mosogatógép kiválasztásakor feltétlenül gondoljuk végig, hány személlyel kell számolnunk a háztartásban, illetve milyen gyakran főzünk, azaz milyen időközönként keletkezik annyi szennyes edény, amivel megtölthetjük a készülékünket.
  2. Pontosan mérjük le, mekkora helyünk van a készülék számára, vagyis befér-e a mosogatógép a tervezett helyre.
  3. A helyi adottságok ismeretében döntsünk arról, hogy a konyhai munkalap alá becsúsztatható gépet akarunk-e vásárolni, vagy olyat, ami a konyhaszekrény mellé, illetve egyes konyhaszekrény elemek közé helyezhető be.
  4. Vegyük figyelembe azt is, hogy a mosogatógép áramot fogyaszt, vizet használ és szennyvizet „termel”. Szükségünk lesz tehát elektromos csatlakozóra, vízvételi helyre és szennyvíz kivezetőre. Sokan nem nagyon hiszik el, pedig igaz, hogy a mosogatógép többnyire kevesebb vizet használ, mint amennyi a korábbi kézi mosogatásaink alkalmával elfogyott.
  5. Figyeljünk arra is, hogy amennyiben alul lett méretezve a korábbi szennyvízelvezető csövünk, tehát nem 50 vagy 63 milliméteres, esetleg rosszul lett az kivitelezve, gyakrabban számolhatunk dugulással.
  6. Legyenek megfelelő kiállások a vízvételezéséhez és a szennyvíz elvezetéséhez.

Ha mindezt végiggondoltuk és minden stimmel, nem nagy feladat a mosogatógép bekötése szerelő nélkül. Ám nem minden esetben lehetséges ez, különösen a régi lakásokban, ahol nem állnak rendelkezésre a megfelelő csatlakozások, illetve alulméretezettek a csövek. Bármilyen toldáshoz, átalakításhoz bizony szerelőre van szükség. Nem árt tehát, ha feljegyzi ezt a telefonszámot (Gebe László +36 30 949 2052). Jó, ha kéznél van a tapasztalt szerelő elérhetősége, ha bármilyen problémája adódik a mosogatógép bekötésnél.

Hívjon minket! Budapesten és egész Pest megyében vállalunk mosogatógép bekötést. (Részlete: Mosogatógép bekötés)
Gebe logó

Telefon: +36 30 949 2052

A Gebe Kft. szakemberei bármely a lakásfelújításnál szükséges tevékenységet gyorsan, szakszerűen elvégeznek.

Mosogatógép
Gebe logó

Szerző: gebemester

Közzétéve: 2023-09-30 08:14:24